November 4. és 6. között rendezik meg a Ráday Utcai Színházi Találkozót, ahol az utca színházainak saját előadásai mellett képzőművészeti, irodalmi és zenei események, valamint workshopok is lesznek.
November 4. és 6. között rendezik meg a Ráday Utcai Színházi Találkozót, ahol az utca színházainak saját előadásai mellett képzőművészeti, irodalmi és zenei események, valamint workshopok is lesznek.
A MICHSA pulcsik nemcsak menők, hanem magukban hordozzák Budapest ikonikus környékeihez fűződő személyes történeteinket is.
A november 6–13. között megrendezésre kerülő fesztiválon hat új hazai alkotás lesz látható, melyek itthon a Verzión ...
Egy zseniális, több mint 70 éven át tartó életpálya mutatja be, hogyan lehet a színek és a ragyogó energiák mesterévé válni.
A 2000 négyzetméteres produkcióban egy gigantikus virtuális világ idézi meg Monet szellemét és varázslatos impresszionista ...
Cikkünkben összegyűjtöttünk öt plusz egy szabadulós játékot Budapesten. Közös pontjuk az, hogy „sztorijuk” valós történelmi ...
A XIII. kerületben, a Foka-öböl mesés partján találjuk meg a Duna Terasz Vista új építésű lakásait, ahol megtalálhatjuk ...
Régóta figyeljük már ezt a Dózsa György úti épületet, ami valójában zsinagógának épült, de ma már a Budapesti Honvéd ...
Mutatjuk a legújabb helyet Józsefváros szívében, amiben nem csalódtunk: szerethető, kedves, fiatalos és befogadó!
A new attraction has landed in Budapest: the Garden of Lights is bringing Smurf-themed light installations to the ELTE ...
Komár Sabrina kiállítása arra keresi a választ, miért van az, hogy a szép emlékek idővel elhalványulnak, míg a fájdalmasak ...